Nagykanizsai kistérség

Zala megye, amely a Nyugat-Dunántúl régióba tartozik, a Dunántúl délnyugati részén terül el. Székhelye Zalaegerszeg. A megye területe két nagy tájegységre, a Keszthelyi-hegységre és a Zalai-dombságra bontható.
Zala megye Horvátországgal, Szlovéniával, Vas-, Veszprém- és Somogy megyével határos.
Zala megye felszíne többnyire dombos, hullámos. A területet 2 tájegység határozza meg: a Keszthelyi-hegység, amely a Dunántúli-középhegység része és a Zalai-dombság, amely a Dunántúli-dombság része.

Történelem:

A bronzkortól lakott terület. Különösen sok a Pannónia római provincia korabeli emlék, például a területén átvezető út maradványai, Valcum (Fenékpuszta) romjai. Zalavár (Mosaburg) székhellyel a 9. század közepén Pribina fejedelemségének része volt, a Nagymorva Fejedelemséghez tartozott. A magyarok honfoglalása után Bulcsu törzse szállta meg.

Az államalapítás idején I.István és utódai nagy birtokeseteket adományoztak a területén felállított egyházi intézményeknek (zalavári, tihanyi apátságoknak). Királyi vár volt Tátika, Csobánc, Sümeg, de központtá egyik sem vált. Az itt birtokot nyert külföldi lovagokból lett nagyurak (Bánffyak, Csákok) hatalmával szemben a 13. században itt bontakozott ki legerősebben a nemesi vármegye szervezkedés. A bárói uralom az Árpád-házi királyokat követő interregnum (1301–08) alatt megszilárdult, s Zala megye a 15. században is a bárók (Cilleiek, Újlakiak) uralmának egyik központja volt.

A török támadások már 1480-ban elérték területét. 1526, de különösen 1566 után a török háborúk jelentős végvonala volt (Zala megyén át vezetett a legrövidebb út a Habsburgok osztrák tartományai felé) 30 kisebb-nagyobb végvárral. 1600-ban a törökök Nagykanizsa elfoglalásával uralmukat majdnem egész területére kiterjesztették, 1664-ben elfoglalták a Zrínyi Miklós építette Új-Zerinvárat is. A török hódítókat csak 1690-ben űzték ki.

Az 1937-ben megindult kőolaj kitermelés ellenére a felszabadulásig Magyarország egyik fejlődésben leginkább elmaradt területe volt.

1920-ban a trianoni békeszerződés következtében a Murától délre eső része (az ún. Muraköz) és Alsólendva környéke Jugoszlávia része lett, majd 1941–1945 között ismét Magyarországhoz, Zala megyéhez tartozott. A Mura térségben részben zalai megyei területen alakították ki 1919-ben az ún. Vendvidéki Köztársaság nevű de facto államot, ami nem élte túl a katonai megszállásokat.

A Balatonfüredi járás nagy részét 1946-ban, többi részét a Keszthelyi, a Tapolcai és a Sümegi járásokkal együtt az 1950-es megyerendezés során Veszprém megyéhez csatolták.

1978. december 31-én visszakerült a megyéhez Keszthely városa és a Keszthelyi járás.

Zala megye jellemző földrajzi pontjai:

Szélső települések égtájak szerint:
a megye legészakibb települése Zalavég (Zalaszentgróti kistérség),
a megye legdélibb települése Surd (Nagykanizsai kistérség),
a megye legkeletibb települése Balatongyörök (Keszthelyi kistérség),
a megye legnyugatibb települése Szentgyörgyvölgy (Lenti kistérség).

Zala megye népessége nem éri el a 300.000 főt, 2014-es mérések szerint a megye népessége 279 623 fő. A megye lakosságának megközelítőleg 56%-a városlakó, 38%-a pedig valamelyik megyei jogú városban él. A lakosság egyharmada a Zalaegerszegi kistérségben, további 22%-a pedig a Nagykanizsai kistérségben él.

Kistérségei:

Hévízi kistérség
Keszthelyi kistérség
Lenti kistérség
Letenyei kistérség
Nagykanizsai kistérség
Pacsai kistérség
Zalaegerszegi kistérség
Zalakarosi kistérség
Zalaszentgróti kistérség