Sárvári kistérség

Vas megye, amely a Nyugat-Dunántúl régióba tartozik, Magyarország nyugati részén található. Északról Győr-Moson-Sopron megye, keleten Veszprém megye, délről Zala megye, délnyugatról Szlovénia, nyugatról Ausztria határolja. Székhelye Szombathely.

Természetföldrajzát tekintve Magyarország egyik legváltozatosabb területe, felerészt síkság, nyugati része hegyes, délnyugati része dombos terület. Éghajlata hűvösebb, csapadékosabb, mint a magyarországi átlag. Ásványkincsekben szegény.

Történelem:

Ősidők óta lakott terület. Szombathely már a római korban is létezett, Savaria néven. A város Felső-Pannonia igazgatási, kereskedelmi és vallási központja volt. A terület az 5. század első felében előbb hun, később gót, majd longobárd, a 6. század második felében avar, végül a 9. században frank uralom alá került. A magyar honfoglalás után gyepűvidék lett, ahol határőrnépek éltek.

A középkori Magyar Királyságban a megye majdnem teljes területe Vas vármegyéhez tartozott, kivéve Csepreget és környékét, ami Sopron vármegye része volt. Határmenti helyzetéből adódóan már a 12. századtól kezdve szinte folyamatosan háborúskodások színtere volt. A török előrenyomulás elől menekülve a magyar, német és szlovén lakosság mellé a 16. században jelentős számú horvát népesség is letelepedett itt.

A trianoni békeszerződés után területe jelentősen módosult, de az elcsatolásokat megelőzően területén két de facto állam, a Vendvidéki Köztársaság és a Lajtabánság is létezett.

Vas megye jellemzően aprófalvas szerkezetű, települései 59%-ának 500-nál is kevesebb lakosa van. A népesség 56%-a városokban él, a teljes népesség egyötöde a megyeszékhelyen.

Vas megyére jellemző földrajzi pontjai:

Szélső települések égtájak szerint:
- a megye legészakibb települése Peresznye (Kőszegi kistérség),
- a megye legdélibb települése Velemér (Őriszentpéteri kistérség),
- a megye legkeletibb települése Szergény (Celldömölki kistérség),
- a megye legnyugatibb települése Felsőszölnök (Szentgotthárdi kistérség).

Kistérségei:

Celldömölki kistérség
Csepregi kistérség
Körmendi kistérség
Kőszegi kistérség
Őriszentpéteri kistérség
Sárvári kistérség
Szentgotthárdi kistérség
Szombathelyi kistérség
Vasvári kistérség

Vas megye 1 Vas megye 2 Vas megye 3 Vas megye 4 Vas megye 5 Vas megye 6
Névsorrend változtatása Web Polgármester
Bejcgyertyános www.bejcgyertyanos.hu Németh Imre
Bögöt www.bogot.hu Farkas László
Bögöte www.bogote.hu Patyi Elemér
Csánig www.csanig.hu Joó Ferenc
Csénye www.csenye.hu Pál Tibor
Gérce www.gerce.hu Kovács László
Hegyfalu www.hegyfalu.hu Bartok Tibor
Hosszúpereszteg www.hosszupereszteg.hu Farkas Margit
Ikervár www.ikervar.hu Fehér Ferenc
Jákfa www.jakfa.hu Fodor Lászlóné
Káld www.kald.hu Schmidt József
Kenéz www.kenez.hu Horváth László Istvánné
Meggyeskovácsi www.meggyeskovacsi.hu Kondora Tihamér
Megyehíd www.megyehid.hu Süle Lajosné
Nick www.nick.webhotel.hu Csorba József
Nyőgér www.nyoger.hu Nagy Károly
Ölbő www.olbo.hu Smideleus László
Pecöl www.pecol.hu Mándli János
Porpác www.porpac.hu Tóth Teodóra Erzsébet
Pósfa www.posfa.hu Horváth András
Rábapaty www.rabapaty.hu Dugovics Balázs István
Répcelak www.repcelak.hu Szabó József
Sárvár www.sarvar.hu Kondora István
Sitke www.sitke.hu Morgós István
Sótony www.sotony.hu Vörös István